Növényvédelem, kártevőirtás - Debrecen - Gyomirtás Parlagfűirtás Nádirtás Gyékényirtás Kártevőirtás Rágcsálóirtás



 

Üdvözöljük honlapunkon!

A növényvédelem problémája a növénytermesztés kialakulásától kezdve folyamatosan foglalkoztatja az emberiséget. Amióta az ember saját igényeinek alapján, tudatosan termeszti a növényeket, azóta állandóan harcolnia kell a különböző kártevőkkel, gombákkal, illetve gyomfélékkel. Röviden megpróbáljuk összefoglalni, miért is kell védekeznünk ezek ellen, és milyen ismeretekre lehet szükség ahhoz, hogy hatékonyan felvehessük a harcot ellenük. Végeredményképen ebben a harcban szeretnénk mi segítséget nyújtani azoknak, akiknek erre szükségük van.


NövényvédelemGyomirtásKártevőirtás

Növényvédelem

A növényvédelem kifejezés alatt azon tevékenységek körét értjük, amely a termesztett növények egészségi állapotának megóvására, fenntartására, továbbá a terméshozam, illetve a termésminőség növelésére irányul. A növényvédelem a korszerű növénytermesztési technológia elválaszthatatlan része. A növényvédelem egy kiterjedt, biológiai, ökológiai alapokon nyugvó alkalmazott tudomány, amely magába foglalja a növénykórtan (fitopatológia), a növényvédelmi állattan (entomológia) valamint a gyomnövényismeret, gyombiológia (herbológia) tudományterületeket.

A növényvédelem munkaterületei

  • Tünettan (szimptomatológia)
  • A károsító tényezők felismerése, azonosítása (diagnosztika)
  • A betegségek, kártételek okainak felderítése (etiológia)
  • A kórokozók és kártevők rendszertani ismertetése (szisztematológia)
  • A belső betegségtünetek, kórélettani folyamatok tanulmányozása (patológia)
  • A betegségek, kártételek környezeti feltételeinek és a tömegszaporodási jelenségek vizsgálata (epidemiológia, gradológia)
  • A kártevők és betegségek előrejelzése (prognózis)
  • Védekezéstan (fitofilakológia)

A növényvédelem feladata

  • Termesztett- és haszonnövényeink, valamint a tárolt termények védelme a kártevőktől, kórokozóktól és a gyomnövényektől (kárelhárítás)
  • A karantén, azaz a veszélyes károsítók behurcolásának, elterjedésének megakadályozása (megelőző intézkedések)
  • Az egészségre ártalmas növényvédő szer-maradékot tartalmazó növények felhasználásának, forgalmazásának megakadályozása (élelmiszer biztonság)

A növényvédelem vonatkozásában - egészségügyi, közegészségügyi szempontból - a termények szennyeződése (mérgező gomba toxinokkal, mérgező gyommagvakkal, rovarokkal és azok extrementumaival), az allergén gyomnövények (pl. parlagfű), valamint a betegségek rovarok által történő terjedése (malária, sárgaláz, tífusz) jelentik a legfontosabb tényezőt.

Hatékony növényvédelem hiányában jelentős terméskieséssel, vagy akár a termés teljes hiányával kell számolni.

Az integrált növényvédelem egy korszerű kártevő szabályzó rendszer. Nem célja a kártevő populáció teljes kiirtása, hanem csak a károsítók egyedsűrűségének a veszélyességi küszöbérték alatti tartása. „Az integrált növényvédelem (IPM) olyan növényvédelmi rendszer, amely a környezet és a kártevő fajok egyedszám-változásával összefüggésben a lehető legversenyképesebb módon használ fel minden megfelelő technikát és módszert, és amely a kártevők egyedszámát a gazdaságilag már elfogadhatatlan szintű kár, illetve veszteség szintje alatt tartja.” - (FAO Kódex). Az integrált növényvédelem nem egy önálló módszer, hanem korszerű szemléletmód.

A korszerű növényvédelemmel szembeni elvárások

  • Hosszú időre biztosítsa az eredményes termelést, illetve a fenntarthatóságot.
  • Óvja meg a környezetet.
  • Óvja meg az emberi egészséget.
  • Tegye lehetővé a jövedelmező gazdálkodást.

A gazdasági elemzések azt bizonyítják, hogy hatékony növényvédelmi beavatkozások megtérülése 3-5-szörös, vagyis a szakszerű növényvédelemre fordított kiadások többszörösen visszatérülnek.

Amennyiben úgy érzi, hogy Önnek is segíthetünk a növényvédelem, gyomirtás vagy kártevőirtás kapcsán felmerült problémáinak megoldásában, forduljon hozzánk bizalommal, mi örömmel állunk rendelkezésére.



Üdvözlettel:

 

ügyvezető

AGROKEMI Bt. Debrecen

Cím:
4028 Debrecen, Kardos u. 6.

Telefon:
+36 70 375-4311

Fax:
(52) 417-156

Email:

Fő tevékenységi kör:

növényvédelem

gyomirtás

parlagfűirtás

sarjirtás

nádirtás és gyékényirtás

kártevőirtás

ISO 9001 logoISO 14001 logo

 

Gyomirtás

A gyomirtás két típusát különböztetjük meg. Az egyik a totális gyomirtás, amikor gyakorlatilag az érintett területen az összes növényzetet elpusztítjuk. A másik típusa a szelektív gyomirtás, amikor pl. az egyszikű gyomokat kiirtjuk, de mellette a kétszikű növényeket meghagyjuk, vagy éppen fordítva, pl. az egyszikű fűfélét meghagyjuk, és a kétszikű gyomot kiirtjuk.

Parlagfűirtás

Az elmúlt évtizedekben a parlagfű területi borítottsága és ezzel párhuzamosan az allergén pollenjének kibocsátása az egész országban folyamatosan növekedett. Ezért a hivatalok részéről komoly (ötmillió forintig terjedő) bírságot illetve egyéb szankciókat von maga után, ha valaki elmulasztja a parlagfűirtást. Ha az illetékes hivatal június 30-a után felveszi a jegyzőkönyvet a parlagfüves területről, az automatikusan maga után vonja a növényvédelmi bírság kirovását, és - ha a törvényi feltételek fenn állnak - a közérdekű védekezés elrendelését.

Sarjirtás

Közlekedési utak mellett található évelő gyomok, kivágott fák és bokrok előtörő sarjainak elpusztítása tartozik a sarjirtás fogalomkörébe.

Nádirtás, gyékényirtás

Elsősorban öntözőcsatornák, belvízelvezető csatornák területén van szükség a nád- és gyékényirtásra. A korszerű technológiának köszönhetően évekig tartó kiváló eredményeket érhetünk el.

Kártevőirtás

A kártevő rovarok és rágcsálók komoly gazdasági károkat tudnak okozni. A rágcsálók által okozott kártétel egyrészt az általuk elfogyasztott élelmiszer, termény értékéből áll, de emellett további, igen jelentős károkat okoznak azzal, hogy szinte mindent összerágnak, ami az útjukba kerül. Nem ritkán akár sokmilliós tűzkárokat okoznak azáltal, hogy az elektromos vezetékek szigetelését megrágják, és emiatt rövidzárlat keletkezik. A szakszerű és hatékony kártevőirtás elengedhetetlen feladat. A közvetlen gazdasági károkon túl a rágcsálók komoly közegészségügyi, betegségterjesztő szerepük miatt is fokozott veszélyt jelentenek a környezetünkre. Ebből fakadóan a kártevőirtás, a rágcsálók ellen védekezés nem csak szükséges, hanem kötelező. A jogszabályi előírások szerint mindenki köteles a saját területét rágcsálómentesen tartani.

 

Készítette:
Honlapkészítés Debrecen